fbpx

Jelentős fejlesztések a BI-KA Logisztika égisze alatt

Írta: Szerkesztőség - 2017 augusztus 10.

Jelentős járműflotta-fejlesztés mellett az elmúlt évben közel 30 százalékkal bővítette a foglalkoztatottak létszámát a szolnoki régió piacvezető logisztikai szolgáltatója, a BI-KA Logisztika Kft.

 

A belföldi viszonylatokon kívül mintegy 30 európai országban szállítmányozási, fuvarozási feladatokat teljesítő, emellett 14.000 négyzetméternyi raktárkapacitással rendelkező vállalat 2016-ban 6,2 milliárd forint árbevételt realizált. Ez mintegy 300 millió forintos többletet jelent az előző évhez képest, az üzemi eredmény pedig az árbevétel alakulásával összhangban növekedett. A BI-KA Logisztika Kft. ezzel megerősítette a logisztikai szektorban betöltött vezető pozícióját a szolnoki régióban.

 

A vállalatnál emellett jelentős járműflotta-fejlesztés is végbement, hiszen a közelmúltban speciális, úgynevezett „ultralight” típusú félpótkocsikat állított hadrendbe. A könnyített félpótok különlegessége, hogy befogadóképességük a normál típusoknál 10%-kal nagyobb. A 26 tonna teherbírású eszközökkel a vállalat célja a hatékonyság növelése, valamint a flotta modernizálása.

 

A BI-KA Logisztika jelenleg 179 munkavállalót foglalkoztat, mely közel 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Ennek egyik oka, hogy a piacbővítés terén a társaság új irányokat és stratégiai célkitűzéseket fogalmazott meg az elmúlt időszakban. Az ügyfelek magas színvonalú és rugalmas kiszolgálásának érdekében idén januárban üzletfejlesztési központot nyitott Budapesten, mellyel egyúttal a közép- és kelet-európai, komplex logisztikai szolgáltatóvá válását is igyekszik megalapozni, ráadásul bővítette szolgáltatási palettáját is.

 

Mindemellett a BI-KA Logisztika Kft. sikeresen bevezette az ISO 14001 környezetirányítási rendszert és teljesítette az AEO F vámjogi tanúsítvány használatának kritériumait. Adatainak biztonságos kezelése érdekében pedig épületeiben új beléptető- és kamerarendszert alakított ki. Munkájuk elismeréseként az elmúlt időszakban számos díjjal gazdagodtak: elnyerték a K&H családi vállalatok kiválósági díjat, és a közelmúltban bemutatkoztak a Budapesti Értéktőzsde: BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványban, valamint Fogyasztói Vélemény Tanúsítványt kapott a vállalat.

 

A BI-KA Logisztika stratégiai célként tűzte ki többek között a nemzetközi terjeszkedést, ezzel összhangban pedig a világ egyik legnagyobb fuvarozási és logisztikai kiállításán, a Transport Logistic 2017 eseményen önálló standdal vesz részt. A május 9-12 között, a Messe München vásártér területén megrendezendő szakmai esemény kiemelten fontos bemutatkozási lehetőséget jelent a gyártó-, fejlesztőcégek, vasúti, hajózási, légitársaságok, speditőrök és a közúti fuvarozó vállalatok számára egyaránt. A BI-KA Logisztika idén első alkalommal vesz részt a rendezvényen, amelyen elsősorban partnerekre, beszállítókra és alvállalkozókra összpontosít majd.