fbpx

Végre megoldódik a parkolóhely-hiány?

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 21.

A német kormány intenzív beruházásokat tervez a parkoló infrastruktúrába, és 400 millió eurót szánt új parkolóhelyek létrehozására a tehergépkocsik számára. Vajon a kamionosok ezreinek helyzete végre megváltozik?

A logisztika szakértője, prof. Peter Klaus úgy becsüli, hogy minden héten Németországban kb. 150-160.000 járművezető dolgozik, s minden nap összesen 56,5 millió kilométert tesznek meg. Eközben a legnagyobb, és egyúttal gazdasági szempontból a legerősebb európai országban ezeknek a járművezetőknek hiányzik akár 50.000 parkolóhely is, olvasható a TransINFO oldalán.

A következő 4 év során Németország évente 100 milliót fog kiadni parkolóhelyek létrehozására a kamionok számára, tájékoztatott Steffen Bilger, a Szövetségi Szállítmányozási és Digitális Infrastruktúráért Felelős Minisztérium logisztikáért felelős titkára. 2009 és 2018. között összesen 16.000 tehergépjármű-parkolót adtak át. A német tartományok közlekedési minisztereinek becslése alapján az országban 30-50 ezer közötti a hiányzó parkolóhelyek száma. Az igény évről évre nő, mivel a közúti fuvarozás iránti kereslet is egyre nagyobb.

Ezen felül Bilger szerint a telematikára támaszkodó módszerek alkalmazása, vagyis az úgynevezett kompakt parkolás lehetővé teszi a már meglévő objektumok jobb kihasználását. Ilyen rendszerrel viszont egyelőre csak három hely felszerelt. „Telematikusan irányított kompakt parkolás” – ez a német útüzemeltetői szervezet, a BASt projektjének neve. A célja nem csak a parkolóhelyek befogadóképességének növelése az autópálya-pihenőkön, hanem a veszélyes parkolási manőverek csökkentése is a járművezetők előírás szerinti munka- és pihenőidőinek betartása mellett. Az új megoldásnak köszönhetően az eddigi rendelkezésre álló állóhelyek olyan módon kerültek átszervezésre, hogy 3 teherautót lehessen egymás mögé parkolni kettő helyett. A hely a sorban – amelyet el kell foglalni – függ a tervezett indulási időtől a pihenő után. Az egyes járművek indulási ideje elektronikus táblákon látható minden sor fölött.