fbpx

Volvo FH Electric – „Az év tehergépkocsija 2024”

Írta: Kiss Bertalan - 2023 december 02.

Kétségtelenül történelmi esemény a haszonjármű-gyártásban, hogy – az „International Truck of the Year” immáron 46 éves történetében – az idén először választott a 24 tagú zsűri, tisztán elektromos üzemű nehéztehergépkocsit győztesnek. A második és harmadik helyen szintén egy-egy elektromos kamion végzett, a Mercedes-Benz eActros 300/400 és a Scania 45S.

Ez kétségtelenül egy erőteljes szakmai és gyártói jelzés, a következő évek fejlesztési- és várható felhasználói igényekre.

elektromos kamion
Volvo FH Electric

Ötből négy elektromos

Az idei ITOY-díj jelöltlistáján szereplő öt tehergépkocsiból négy akkumulátoros elektromos modell volt, bizonyítva, hogy a gyökeres átállás egyre nagyobb lendületet vesz a közlekedési ágazatban, még akkor is, ha az EU-ban még egyelőre nincs megfelelő töltőhálózat a BEV-ek számára.

Szakmai érvek

A zsűri tagjai kiemelték az FH Electric rendkívül hatékony, két vagy három, 330 vagy 490 kW folyamatos teljesítményű, villanymotor-egységen alapuló és a legújabb generációs I-Shift sebességváltóval párosított elektromos hajtásláncának teljesítményét, egyenletes gyorsítását, csendességét és sima futását. Ugyanilyen döntő szerepet játszott az FH Electric regionális áruszállításra vonatkozó pontszámaiban a nyerges vontatók és fülkés alvázak konfigurációinak széles kínálata, a négyféle fülkeváltozat elérhetősége, valamint az akkumulátor-csomagok moduláris portfóliója – kettőtől hat modulig – a szállítási feladat követelményeinek megfelelően.

elektromos kamion
Gianenrico Griffini, az ITOY zsűri elnöke (balról) adta át Roger Alm-nak, a Volvo Trucks elnökének (jobbról) a rangos díjat, a lyoni Solutrans Transport kiállításon tartott díjátadó ünnepségen


Egy teljes egészében elektromos tehergépkocsi-gyártásprogram

Összességében ez a negyedik alkalom, hogy a Volvo meghatározó FH modellje elnyerte az Év Teherautója címet és a Volvo FH az iparág egyik legsikeresebb modellje, világszerte közel 1,4 millió eladott teherautóval.

A Volvo FH Electric maximális megengedett össztömege szerelvényben 44 tonna. Sorozatgyártása 2022-ben kezdődött a Volvo göteborgi gyárában, Svédországban, a belgiumi Gentben található gyáregységben pedig 2023-ban indult meg a sorozatgyártás.

A Volvo Trucks volt az első globális gyártó, amely már 2019-ben megkezdte az elektromos teherautók sorozatgyártását, és ma már széles, elektromos üzemű kínálattal rendelkezik, összesen hat elektromos alaptípussal. A Volvo Trucks jelenleg 49%-os piaci részesedéssel piacvezető a nehéz elektromos teherautók piacán Európában.