fbpx

Hamarosan munkába állhatnak az indiai női kamionsofőrök

Írta: Csomor Zsolt - 2023 szeptember 01.

Egy program keretein belül toboroznak indiai nőket kamionsofőrnek Magyarországra. Már megvannak az első jelöltek, akik még egy képzésen vesznek részt Delhiben, majd szeptember második felében utazhatnak hazánkba.

Szigorú feltételrendszeren kellett átesniük a jelentkezőknek

Korábban már írunk arról, hogy kamionsofőrnek indiai nők érkezhetnek Magyarországra, ezzel enyhítve az iparági sofőrhiányt.

A jelentkezőknek komoly feltételrendszeren kell átmenniük. A jelentkezés feltételei többek közt az általános iskolai végzettség, az angol nyelvtudás és korábban sofőrként szerzett tapasztalat. A programban kiválasztott emberek képzésen, majd teszteken mennek át, eleinte Indiában.

kamionfülke tehergépkocsi kamionsofőr nő
Kép forrása: MM News Staff

Aki azt sikeresen teljesítette, kétéves meghosszabbítható szerződést kap, amely alapján heti 5 napot kell vezetnie napi kétszer 4,5 órás leosztásokban. A fizetése ezért havi 1800 euró, ami napi árfolyamon átszámítva nagyjából 687 ezer forintot jelent.

Ezzel végzett most egy csapat sofőrjelölt, akikről nemrég megosztottak néhány képet az Instagramon.

emberek nő férfi tehergépkocsi
Ők érkezhetnek hamarosan Magyarországra kamionsofőrnek (Kép forrása: Instagram)

Ők azok, akik még egy kis képzésen vesznek részt Delhiben, majd szeptember második felében Magyarországra utaznak, és megtanulják a jobbos közlekedést, illetve átesnek még néhány vizsgán, mielőtt munkába állhatnak.

A jelentkezőkből nem volt hiány, ám a szigorú feltételrendszeren nem mindenki fért át. Akik viszont teljesítették a követelményeket, ők hamarosan Magyarországra érkeznek. Köztük egyébként hét, 20 és 30 év közötti női sofőr is van.