Fontos fejlemény a hazai logisztikában: február 27-én, hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon.
Egy szűk hónapja arról írtunk, hogy megindulhat a teherszállítás a Budapest–Belgrád-vonalon. Ezt a határidőt sikerült tartani: február 27-én rendszeressé vált a forgalom. A hírt Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója tette közzé. Mint írja, ezzel nem csupán a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult. A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között tesszük próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá.
Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges. A biztonság ugyanakkor kettőn áll, nem csupán a vasutasokon, hanem a többi közlekedőn is múlik.
A térségben élők hosszú ideig azt szokhatták meg, hogy nem járnak vonatok a pályán, mostantól azonban újra rendszeresen és nagy sebességgel érkezhetnek vasúti járművek a vonalon. Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne megszokásból közlekedjen: a KRESZ maradéktalan betartásával és kellő körültekintéssel közelítse meg a vasúti átjárókat!
A 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházás volt Magyarországon, a Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető 160 km-es régi, rossz minőségű, egyvágányos vasútvonal helyén egy végig kétvágányú, 160 km/h sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel.
Az első vonat éjfél után néhány perccel a MÁV Railtours tehervonata volt, élén a mozdonymegújítási programunk keretében érkezett Siemens Vectron mozdonnyal.
Transpack Tudástár: Intermodális vasúti korridor – Az intermodális vasúti korridor olyan, nemzetközi áruszállítási útvonal, amely egységes infrastruktúrával és műszaki paraméterekkel biztosítja a nagy kapacitású, folyamatos teherforgalmat. A kétvágányúsítás és a nagyobb sebesség növeli az átbocsátóképességet és csökkenti a menetidőt, miközben javítja a menetrendi megbízhatóságot. A korridorok kulcsszerepet játszanak a közútról vasútra terelhető forgalom erősítésében.
