Hazai Targoncaversenyünk , – mely augusztus 30-án került megrendezésre, – első 3 helyezettje az értékes nyeremények mellett, meghívást kapott a németországi Nemzetközi Targonca Kupán való részvételre is.
Nagy Csaba (SMR AMT Hungary Bt .), Bagi Tibor (UTI Hungária Kft.), és Tóth Sándor ( Semmelrock Kft.) kísérőikkel közösen, örömmel tettek eleget a meghívásnak.
2007 óta számos európai ország rendez országos targoncavezetői bajnokságot, és küldi az aktuális bajnokait nemzeti csapatként, országukat képviselve Aschaffenburgba a nemzetközi bajnokságra, amelyet a német bajnokság döntőjével párhuzamosan tartanak. Aschaffenburg immár a targoncasport metropoliszának számít. 2013. szeptember 19. és 21. között már kilencedik alkalommal került sor erre a nívós versenyre.
Ismét több ezer néző követte figyelemmel a versenyeket az aschaffenburgi Schlossplatz-on.
Az elődöntők során egyéni versenyszámok, majd pedig csapatverseny alapján jutottak döntőbe a következő országok: németek, hollandok, magyarok, szlovákok.
A harmadik helyért folyó küzdelemből a magyar csapat került ki győztesen, ezzel dobogós helyezést szerezve.
Kiélezett verseny folyt az első és második helyért is; szoros küzdelemben végül a német csapat került a dobogó 1. fokára, a hollandok pedig második helyen végeztek.
A magyar csapat az idén is megelőzött olyan nemzeteket, mint pl. Nagy-Britannia, Svájc, Spanyolország, Portugália, Ausztria, Szlovákia, vagy Belgium.
Videó és további fotók: www.staplercup.com