fbpx

Távmunkában keres tehergépkocsivezetőt egy svéd vállalat

Írta: Csomor Zsolt - 2020 június 22.

A svéd Einride önvezető teherautógyártó még ebben a hónapban szeretné felvenni az első autonóm teherautó-operátort, aki távolról irányítja a kamionokat. A leendő dolgozónak 9 hónapos próbaidőn is át kell jutnia.

Az Einride vállalat Svédországban szeretne önvezető teherautó-operátort felvenni, aki felelős lesz az autonóm járművek közlekedésének felügyeletéért, szükség esetén pedig irányításuk átvételéért. A svéd cég olyan teherautóvezetőt kíván foglalkoztatni, aki szeretne az ágazat úttörője, valamint az első távvezérelt teherautó operátora lenni.

A jelöltnek először részt kell vennie a megfelelő biztonsági protokollokról, a távvezérelt menetről, valamint a rendszer hátterét adó szélesebben vett technológiáról szóló képzéseken. Ezután következik a 9 hónapos tesztidőszak, amelynek célja a leendő távvezérlő operátorok számára való iránymutatások optimálása. 2020. év harmadik negyedévében a globális expanzió keretében a start up tervezi egy dolgozó felvételét ugyanerre a pozícióra az Egyesült Államokban is, olvasható a trans.iNFO oldalán.

A cég hisz abban, hogy az elkövetkező években az autonóm közlekedési technológia globális szinten is bevezetésre kerül, és a szállítmányozási ágazat alapvetően megváltozik.

Jelenleg az Einride autonóm járműveit olyan programozók és robotikai mérnökök kezelik, akiket teherautóvezetésre képeztek át. Az üzleti megoldásnak azonban olyan teherautósofőrökre kell épülnie, akiket átképeztek a járművek távvezérlésére, magyarázza Robert Falck, az Einride alapítója és vezérigazgatója.